A kezdetek

Az egész történet talán a tízes éveim elején kezdődött édesapám halálával. Visszaemlékezve az esetre annyira nem tudtam beleélni magam a helyzetbe, nem fogtam fel mi is történt, édesanyámmal ellentétbe. Ő ugyanis ha nem is mutatta de nagyon fájt neki a dolog, hogy elvesztette élete párját. Mint mesélte soha sem volt kórházban fiatal korában, de innentől kezdve túl esett egy műtéten és kialakult nála valami nem oda illő dolog. Ekkor a tízes éveim vége felé jártam, mikor már nem az első alkalom volt, hogy kórházba került, kemoterápiai kezelésre. Az orvosok azt mondták, hogy nem lesz semmi gond, csak lesz egy pár mellékhatása a kemoterápiának de utána minden rendbe fog jönni. Sajnos nem így alakult. Édesanyámat is  elvesztettem. Nála már jobban felfogtam a dolgokat, sokkal jobban megviselt a dolog. Talán azért mert idősebb lettem. A mai eszemmel nézve, ha most történne meg a dolog nem tudom, hogy tudnám elviselni. Mikor útójára mentünk be hozzá, sajnos elkövettem egy nagy hibát amit sosem fogok magamnak megbocsátani. Feküdt az ágyon én ott ültem mellette, és megszerette volna fogni a kezemet én meg elhúztam és mondtam neki, hogy nem. Ezt csak azért tettem mert akkoriban nagyon szégyenlős voltam, és szégyeltem volna ezt megtenni a testvérem, keresztanyám és nagymamám előtt :S Nem tudom, hogy lehettem ilyen, de nagyon bánt a dolog.  Így a két halálesetet követően ketten maradtunk a bátyámmal. Ő járta a maga útját és sokszor egyedül hagyott, ment minden felé, meg a barátnőjéhez. Ez is nagyon rosszul esett, ugyanis én féltem a sötétben. sokszor úgy tudtam csak elaludni, hogy altatót vettem be. .......folyt.köv